 |
Sajtóközlemények
Salzer Papírgyár, Salzer papír, ePaper
Az ePaper Kft. 2006. július 11-12-én egy kisebb könyves csapattal a Salzer Papírgyár meghívására Ausztriába utazott. A vevőtalálkozón résztvevők - könyvnyomdák és kiadók képviselői - megtekintették a gyárat, képet kaptak az új beruházásokról, megismerhették a legújabb fejlesztéseket, amely mindegyike a gyár termékeinek további minőségemelését célozza. De nem csak szakmailag látta vendégül a gyár a meghívottakat, hanem a két nap alatt sor került egyéb, ugyancsak tartalmas, ám más irányú programokra is. Egyebek mellett megnézték a Melki Apátságot, a bécsi Nemzeti Könyvtárat, sétáltak Bécsben, és persze a házigazdákkal elköltött bőséges ebédek és vacsorák is emelték a találkozó kellemességét.
De térjünk vissza magához a papírgyárhoz, amelyet több mint kétszáz éve alapítottak, és amely 1798 óta van a Salzer család tulajdonában! Ez a papírgyár kizárólag famentes volumenizált papírokat gyárt, ám a család a századok folyamán nem elégedett meg csupán a papírgyártással, 1866-ban tulajdonukba került Bécs legrégibb nyomdája is. 1946 óta pedig könyvkiadással is foglalkoznak. Így már nem csupán egy papírgyárról, hanem a Salzer Csoportról beszélhetünk. Az összességében 1201 főt foglalkoztató Salzer Csoport éves forgalma eléri a 144 millió euró.
A Salzet Papírgyár fő terméke az exkluzív minőségu Salzer Eos famentes, simított volumenizált könyvnyomópapír.
Noha hazánkban sem ismeretlen ez a termék, kétségtelen, hogy Európa nyugati felén a Salzer Papier a szép könyvek garanciáját jelenti. Nem véletlen tehát, hogy egyes nyugat-európai kiadók - bárhol is készíttessék könyveiket - ragaszkodnak ehhez a papírhoz. Túl azon, hogy jó a nyomtathatósága és a feldolgozhatósága, nem sárgul, a maradék papír pedig az utánnyomáshoz felhasználható. Az állandó és szigorúan szintentartott minőségének köszönhetően a kötészet teljes kapacitáskihasználtsággal dolgozhat, a nyomdákban kevesebb tisztítási munkálatra van szükség, mindezekből következik, hogy kiváló hatékonyság érhető el és kézbentarthatóak a költségek. A papír meglehetősen széles gramsúly- (65-120) és volumenizált (1.2-2.2) tartományban készül, és a törtfehér színtől a krém árnyalatig több színben kapható. További előny, hogy természetesen az előzékpapírok sem hiányoznak a palettáról.
Nos, ebben az igazán nagy multú gyárban ezekből a könyvpapírokból
évi 25500 tonnát gyártanak az alsóausztriai St. Pöltenben, ahol mintegy 115 főt foglalkoztatnak. Éves forgalmuk 26 millió euró. Legfőbb piacuk természetesen Ausztria, de Anglia, Belgium, Dánia, Franciaország és Hollandia is vevőkörükhöz tartozik.
A századok óta gazdaságilag stabil családi vállalat, amely stratégiájában a könyvpiacra fókuszál, hosszú távú, megbízható partner hírében áll.
A Salzer Papier az egyes számú gyártó a famentes könyvpapírok területén a High Tech, a High Touch és a High Service révén.
High Tech, mert az állandó papírminőség mellett a volumenizált papírokra specializálódva építette ki modern gépparkját, és kizárólag egyfajta papírt gyárt.
High Touch, mert a selyemfényu simítottság, kiváló felület mindkét oldalon garancia az exkluzívitásra. Mivel teljes mértékben famentes alapanyagból gyártanak, és a DIN szabvány által engedélyezett 5% fatartalom lehetőségével sem élnek, az öregedésálló papír értékmegőrző tulajdonsága verhetetlen.
A gyár szakemberei szigorúan ügyelnek az állandó minőségre, a pontos méretre, a papír színére (évek óta állandó mindkét oldalon), és az új ívrevágó gépüknek köszönhetően a papír nem porzik vágási por miatt.
Ez a szigorú technológiai fegyelem biztosíték a feldolgozás megkönnyítésére és a végeredményre, a "szép könyvre".
High Service, mert az "Önökért dolgozunk! A legjobbat adjuk Önnek!" szlogenjüket magasfokú szervezettséggel, gyors, biztonságos információadással, a gyártás flexibilitásával, gyors szállítóképességgel, rövid, garantáltan betartott szállítási határidőkkel és nem utolsó sorban technikai vevőszolgálatuk rugalmasságával tudják maradéktalanul megvalósítani.
Minősítésük mögött ott áll még garanciaként, hogy nagy súlyt fektetnek a környezetbarát erdőgazdálkodásra, hogy csak minősített gyártótól származó cellulózt vásárolnak, és nem használnak őserdőkből származó fát.
Ezen rövid bemutatkozásból is talán érezhető, hogy a Salzer Papírgyár által gyártott papírok mind minőségüket, mind a melléjük nyújtott szolgáltatást tekintve méltán váltak Nyugat-Európa egyik leginkább elismert és kedvelt könyvnyomópapírjává. Az a tény pedig, hogy ma már az ePaper "személyében" magyarországi képviselete is van, nagyban segíti a hazai nyomdászokat és kiadókat, hogy megismerjék a Salzer papírok különleges értékeket hordozó exkluzívitását.
"Mi azt adjuk el, amit a piac kér"
e-Paper Kft - business on demand
Print Info Újság. XI.évfolyam ,174.szám.
2006. augusztus 25.
Egyszer volt - nem is olyan régen - a Print Papir Kft., amely azon igen-igen kevés hazai papírnagykereskedők közé tartozott, amelyek tisztán magyar tulajdonúak. Éves forgalmuk milliárdos nagyságrendű volt, amelynek meghatározó többségét a volumenizált termékek eladásának árbevétele jelentette.
Gyakorlatilag a Print Papírhoz fűződik ezen termékcsoport magyarországi bevezetése, egyáltalán a volumenizált papír megismertetése, illetve szélesebb körben való elterjesztése. A szó pozitív értelmében "mániájukká" vált a volumenizált papír, és komoly sikereket is értek el. S noha évről évre egyre nagyobb forgalmat bonyolítottak, és a cég üzleti értelemben is nyereséget produkált, mégis a volumenizált papír lett az oka annak, hogy ma már nem létezik Print Papír. Tulajdonos-ügyvezetői közül Ungár László nyugdíjasként unokázik, Dobos Ágnes pedig jó két és fél évvel ezelőtt megalapított cégét, az e-Paper Kft.-t vezeti. Az e-Paper természetesen papírokkal foglalkozik, ám nem az úgynevezett kenyérpapírokkal, hanem a specialitások - köztük természetesen a volumenizált is! - a szakterülete. Ahogy Dobos Ágnes fogalmazott: "Mi nem azt adjuk el, amit ilyen, vagy olyan oknál fogva el kell adnunk, hanem azt, amit keresnek a vevők!"
Dobos Ágnessel egyrészt a múlt tanulságairól, de méginkább a jelenről, az e-Paper-ről beszélgettem.
» A múlt: volt egyszer egy Print Papír Kft., amely meglehetősen sikeres cég volt. Azután legfőbb beszállítója kilépett mögüle, ezáltal legsikeresebb és legmeghatározóbb termékcsoportjától is megfosztotta...
- Ez így nagyon keményen hangzik, a történet ennél jóval árnyaltabb. Az együttműködés kezdete 1996-ra nyúlik vissza, amikor még nem StoraEnso volt, hanem külön-külön létezett az Enso, illetve a Stora cég. A Print Papír az Ensóval állt kapcsolatban, s mivel mindkét cégnek gyümölcsöző volt az együttműködés, az Enso és Stora cégek egyesülése után is folytatódott. Ám a Storának már volt saját értékesítési csatornája, így némileg újragondolták a forgalmazási jogokat. Igazából 8 évig szerencsénk is volt, hogy egy akkora cég, mint az Enso komolyan vett bennünket, és ránk bízta a volumenizált papírok magyarországi forgalmazását.
» Az egyesülést követően a Print Papír nem hozta az elvárásokat?
- Szó nincs róla! Azt gondolom, nyugodtan kijelenthetem, hogy mindketten jól jártunk a másikkal: a Print Papírnak óriási termék- és szállítói biztonságot jelentett a StoraEnso, mi pedig teljesítettük az elvárásokat. A StoraEnso értékesítési stratégiája változott meg, s ennek ismeretében saját keredkedelmi divízióján, a Papyruson keresztül kívánta az általa gyártott volumenizált papírféleségeket forgalmazni.
Kedvezőtlen, de törvényszerű volt, hogy az addig nálunk lévő termékféleségek jogai egyenként, de folyamatosan elkerültek tőlünk.
» Ha jól emlékezem, a Print Papír megpróbálta pótolni ezeket a papírokat más beszállítók termékeivel, sőt saját márkanéven is...
- Valóban próbáltunk új beszállítókat keresni. Az egyik az Antalis volt, amely Európa egyik legnagyobb kereskedője. Meg is kaptuk a lehetőséget, hogy mi legyünk a magyarországi kereskedőjük, de nem állt rendelkezésünkre akkora tőke - legalább félmilliárd forint -, hogy megteremtsük a hozzá szükséges raktárbázist, illetve a szevízhátteret. Az Antalis pedig nem óhajtott egyetlen fillért sem invesztálni, hiszen nemrég fejezte be bratislavai raktárát, amely közép-kelet-európai bázisul szolgált.
» A Print Papírnak voltak saját raktárai... azok nem feleltek volna meg?
- Amíg elsősorban csak volumenizált papírokat kínáltunk, addig elegendőek voltak, de mivel az Antalis teljes termékskáláját kínáltuk volna, kevésnek bizonyult.
» Utána mi történt?
- 2004-ben kezdeményeztük a Print Papír Kft végelszámolását. Ungár Laci nyugdíjba ment, én pedig intenzívebben kezdtem foglalkozni a saját cégemmel, az e-Paper-ral.
» Úgy fogalmazott, intenzívebben kezdett foglalkozni saját cégével... Ezek szerint az e-Paper már korábban is létezett?
- Tulajdonképpen röviddel azelőtt hoztam létre az e-Papert, mielőtt a Print Papír végelszámolása mellett döntöttünk volna. S igazából nem volt más oka, mint az, hogy az uniós-csatlakozást követően egyre-másra kerestek meg olyan nyugat-európai papíros cégek, amelyek ezidáig nem voltak jelen Magyarországon, de a határok megszűnésével elérkezettnek látták az időt.
» Van még olyan papíros cég, amely valamilyen formációban nincs jelen Magyarországon?
- Jóval többen is, mint ahogy azt gondolnánk...! Meglehetősen sok cég keresett Magyarországon olyan vállalkozást, amely egyrészt nincs elkötelezve valamelyik multinak, másrészt ért a papírokhoz és nyelveket is beszélnek az ott dolgozók. És az is egy szempot volt, hogy megfelelő ügyfélkapcsolatokkal is rendelkezzen. Print Papírként nem akartuk, és a cég struktúrája nem is igazán tette volna lehetővé, hogy felvállaljuk a képviseleteket...
» Miért?
- Raktárbázis kialakításához nem volt elegendő tőkénk, képviseletnek meg a cég maga volt nagy, struktúrájában pedig nem megfelelő! Úgy volt tehát a tisztességesebb, hogy lezárjuk a Print Papír fejezetet, és mindenki úgy folytatja pályafutását, életét, ahogy saját maga gondolja. Mint említettem: Laci nyugdíjba vonult, én pedig elkezdtem foglalkozni ezekkel a cégekkel, pontosabban az általuk kínált speciális papírokkal.
» A feltételeknek, az elvárosoknak nyilván messzemenőkig megfelelt: akkor már nem volt egyetlen multinak sem elkötelezve, világéletében papírokkal foglalkozott, angolul és németül is kitűnően beszél, átfogó és komoly ügyfélkapcsolatokkal rendelkezik. Ennek ellenére, nem lehetett könnyű a váltás... Hogy mást ne is említsek: egy milliárdos forgalmú, 20-25 főt foglalkoztató cég tulajdonos-ügyvezetői státusát cserélte fel egy 2-3 főt foglalkoztató, volumenében jóval kisebb cég működtetésére! És hát - mégha a volumenizált meg is található benne - a termékstruktúra is más.
- Értelmetlen és ostoba döntés ragaszkodni olyan valamihez, ami - ilyen vagy olyan okoknál fogva - meghaladja az ember lehetőségeit, vagy képességét... Kell tudni váltani! Nem szabad erőt meghaladó terheket vállalni, mert akkor nem lehet haladni, fejlődni. Az e-Paper elmúlt 2,5 éves üzleti időszaka azt mutatja, hogy jó döntés volt a váltás.
» Konkrétan ez mit jelent?
- Mivel specialitásokról van szó, a tonna értékekről nem érdemes beszélni. Leginkább úgy fogalmaznék, hogy mind a beszállítóink, mind mi magunk elégedettek vagyunk az eredménnyel!
» Nincs pontokba szedhető kínálat..
- Ez talán ez a legfontosabb! Mi olyan papírt szerzünk be és adunk el, amilyet a vevő konkrétan kér: ahogy van az igény szerinti nyomtatás, mi a papírféleségek területén valósítottuk meg az igény szerinti papírt! Egyetlen gyártó felé sem köteleztük el magunkat, függetlenek maradtunk. Kétségtelen, hogy az úgynevezett grafikai kenyérpapírokkal - ofszet és műnyomó - nemigen foglalkozunk.
» Viszont, továbbra is jelentős szegmenst jelentenek a volumenizált papírok...
- Ez így igaz. Az osztrák Salzer cég volt az első komolyabb megkeresésünk. Róluk érdemes tudni, hogy ez egy családi vállalkozásban működő papírgyár, amely az 1800-as évek végétől kizárólag minőségi könyvnyomó papírt gyárt. Most nyáron egy kisebb könyves csapattal meg is látogattuk őket!
De visszatérve az általuk gyártott termékekhez: ezek famentes volumenizált papírok és kartonok, amelyek különösen magas minőségükről ismertek Európa-szerte, és igen széles volumenitási szortimentben kaphatók. Sőt, előzékpapírok is vannak hozzá. De nem csak könyvekhez használják előszeretettel, hanem agendákhoz is, és nemcsak Európa nyugati felén, hanem már nálunk is. Az agendagyártók jelentős többségének ma már az e-Paper szállítja az alapanyagot!
» Látva a katalógust és a mintakönyveket, kétségtelen, hogy elképesztően magas minőségről van szó. Részben ezért, részben pedig azért, mert egy kis gyár termékéről van szó, nyilván az árfekvése nem az olcsó kategóriába tartozik. Kérdés, hogy mennyire tudja, vagy akarja megfizetni a hazai piac...
- Egyrészt mindig is volt a könyvszakmának egy olyan része, akik exportra dolgoztak. Számos esetben kiadói elvárás, hogy ezek a könyvek Salzer-papírra készüljenek. Az e-Paper pedig kizárólagos képviseleti joggal rendelkezik Magyarországon. Másrészt ezeknek a papíroknak további jelentős felhasználói területe is van, például éttermek menükártyái vagy éppen bizonyos kreatív kiadványok esetében, hiszen egy nagyon finom és elegáns papírcsaládról van szó. Tény, hogy az árfekvése sokkal drágább, mint a piacon található fatartalmú volumenizált papíroké, de más felhasználói körnek is kínáljuk. Mi olyan cégeknek hívjuk fel a figyelmét, amelyeknek valóban elsőrendű szempont a minőség, és nem a papír árán szeretne spórolni. Egyébként nem a papír árán lehet igazán takarékoskodni!
» Erre már más papírkereskedő is felhívta a figyelmet...
- Teljes mértékben igaza is van! Ha megnézzük, hogy például egy könyv esetén, mekkora hányadot tesz ki a papírköltség, akkor kiderül, hogy talán ez a legkisebb tényező...
» Nyilván így van, de általában máshonnan közelíti a kérdést a nyomda, a kiadó, a terjesztő... Ebbe - szerintem - most ne menjük bele!
- Nekem, mint papaírkereskedőnek nem az a dolgom, hogy elemezzem a különböző aspektusokat, hanem az, hogy megtaláljam azt a klienturát, amelynek elképzeléseibe beleférnek ezek a minőségi papírféleségek. Ha csak minden működő kiadó egyetlen egy könyvet készíttet Salzer volumenizált könyvnyomó papírra, akkor a gyár is és mi is elégedettek lehetünk...
» ...az előbb azt említette, hogy elégedettek..., most mégis feltételes módban fogalmaz.
- Semmi ellentmondás! Noha nem minden kiadó csináltat egy-egy könyvet ebből a papírból, összességében igaz: egyre többen választják. A forgalmuk szépen alakul...
» Raktározás?
- A leginkább keresett papírféleségeket természetesen raktáron tartjuk. Nincs saját raktárunk, viszont találtunk egy olyan céget, amely igen rugalmasan oldja meg mind a raktározást, mind a logisztikát. Mi pedig csak annyit fizetünk nekik, amekkora területet abban a hónapban valóban igénybe veszünk, és a szállításra is ugyanez igaz. Tehát a mindenkori forgalomhoz igazodik a költségoldal.
» Nem válik nehézkessé, hogy nem saját raktárból dolgoznak?
- Nem, sőt! Ez a cég szakosodott a raktározásra, logisztikára és egy olyan modern, teljesen automatizált raktározási és szállítmányozási rendszert valósított meg, amely Nyugat-Európában is bőven megállná a helyét.
» A Salzer volumenizált palattáján kívül, milyen papírféleségek vannak az e-Paper kínálatában?
- A másik igen jelentős és keresett papírféleségünk a Bolloré néven Magyarországon is jól ismert vékonypapírok, közismertebb nevükön biblianyomó papírok. Ezeket mázolt, mázolatlan és pigmentált változatban is forgalmazzuk. A világon ez a cég gyártja az egyetlen opál biblianyomó papírt, amely colornyomható.
Van egy norvég beszállítónk is, ők a tissue, elsősorban a szalvéták területén igen meghatározóak. Itt is többféle típusú alapanyagról van szó: például kreppelt, vagy éppen többrétegű.
Ezeknek a cégeknek is, ahogy a Salzernek is, Magyarországon kizárólag mi látjuk el a képviseletét. De számos egyéb speciális papír képviseletét is elvállaltuk: savmentes, klórmentes, zsírálló, vízálló, sőt tűzálló papírok is megtalálhatók a kínálatban.
» Ezek szerint specializálódtak a papír specialitásokra!
- Pontosan. Amikor választottam a megkeresések közül, kifejezetten koncentráltam arra, hogy specialitásokat vegyek a palettára. Nem egy széles felhasználói réteget céloztam meg, hanem egy jóval szükebb szegmenst: a speicális papírok között van nem egy, amelyet legfeljebb 4-5, esetleg 10 hazai cég használ.
Az e-Paper ezeket a cégeket szolgálja ki, illetve mindazon felhaszálókat, akiknek valamifajta speciális papírra van szüksége.
» Ez azt is jelenti, bármilyen papírt felkutat az e-Paper?
- Igen, és ez a grafikai és az ipari terültere is igaz.
» Hogyan ismertetik meg önmagukat egy ilyen széles réteggel? A grafikai terület ugyan adott, de az ipari felhasználók...?
- Nem véletlen a nevünk: e-Paper. Az internetes megjelenésünkre igen nagy hangsúlyt fektettünk és fektetünk. Olyan professzionális honlapot készíttettünk, amely, ha valaki papírt keres a neten, az első három között jeleníti meg a weboldalunkat. Az internet egy globális világpiac, de éppen nagysága miatt adott esetben nehéz eligazodni rajta. Az e-Paper a maga felhalmozott tudásbázisával, szak- és nyelvismeretével tulajdonképpen egy összekötő kapcsot jelent a felhasználó konkrét igénye és az azt előállító cég között, legyen bárhol is a világon, és legyen bármilyen specialitásról is szó.
Például - és maradjunk a grafikai szegmensnél - napi kapcsolatban vagyunk olyan "kreatív depóval", ahol mintegy 5000 féle kreatív papírt kínálnak raktárról, és már 25 ívet is leszállítanak alig 4 nap alatt. Persze nyilván nem olcsó ez a megoldás, de ilyen esetben nem az ár számít, hanem az, hogy valakinek szüksége van arra a speicális papírra.
» Hogy úgy fogalmazzak az e-Paper munkája igencsak "munkás"! Nagy fokú rugalmasság és sok-sok viszonylag kicsinek modható tétel jellemzi. Egy papírnagykereskedés életébe ez szinte bele sem férne...
- Igazából beleférne, de egy papírnagykereskedőnek az a dolga, hogy a saját termékpalettáját adja el. Az e-Paper nem rugalmasabb, vagy okosabb a papírnagykereskedőknél, hanem független és így nincs kötelezettsége senki felé, hogy a piacra nyomást gyakoroljon az úgynevezett saját termékekkel. Mi azt adjuk, amit a piac kér, mert mi erre specializálódtunk. Egyébként nagyon jó a kapcsolatunk a hazai papírnagykereskedőkkel...
» Az e-Paper unikumnak számít, hiszen nincs még egy ilyen átfogóan specialitásokra szakosodott papírkereskedő cég.
- Ez igaz. Vannak ugyan Magyarországon képviseletek, de ezek egy vagy több gyár felé elkötelezettek, és jogaik addig maradnak meg, amíg teljesítik az elvárásokat, tehát bizonyos szinten presszionálják - mert presszionálniuk kell - a felhasználói piacot. Mi teljesen önállóak és függetlenek vagyunk. Megtehetjük, hogy csak az igényekre figyeljünk és szolgáljuk ki.
» De azért keresnek fel potenciális vevőket!
- Persze, bemutatjuk, hogy milyen termékeink találkozhatnak esetleg az ő igényeikkel, de nincs mögötte az a "fenyegetettség", hogy muszáj a volument teljesíteni. És ez minőségében egész más: szorítás nélkül élvezzük a feladatokat!
» További tervek, elképzelések?
- A piaci igény határozza meg mindig, hogy mivel foglalkozzunk. Most például - elsősorban a pék-, a cukrász- és a delikatesz termékek területén - egyre fokozódik az érdeklődés a kézi csomagolóanyagok iránt. Találtunk is egy olyan svájci beszállító céget, amely éppen az ilyen jellegű csomagolóanyagok gyártására szakosodott, és igen versenyképes áron vállalja az előállítását. Ráadásul teljes mértékben a megrendelő igényei szerint, tehát céglogóval, magyarnyelvű felirattal készíti el a csomagolóanyagot. Technológiai korlát nincs: a szitától a flexóig, valamint a különböző felületnemasítő eljárásokig minden rendelkezésre áll.
» És valóban megfizethető áron?
- Számomra is meglepő volt, hogy a svájci munkabérköltségek mellett képesek nagyon is versenyképes áron dolgozni. Olyan magasfokú szervezettség, és ezáltal hatékonyság jellemzi ezt a céget, hogy képesek az árakat alacsonyan tartani. Ez egyébként minta értékű lehet a magyar nyomdáknak, csomagolósoknak is: az együttműködéseket komolyan kellene venni...
|
 |